2017. augusztus 22., kedd

Nagy Izabella tájversei


suhanás

illan a nyár
                bálák kuncognak a réten
vibrál a meleg
                s gurulva henyélnek
birkanyáj hűsöl
                pulijával a juhász
csak mi rohanunk
                s a négy fal hazavár
 




keveredések

egy gólya keveredett a gulya közé
barna barmok közt a piros és hófehér

békák szunnyadnak a sásban a tó mögött
elveszik zöldjük a szitakötők között

leánytalpak toccsannak a tó kék szinén
legénymosolyok fröccsennek vissza üdén

nyárba vegyült némi lehulló falevél
nézünk a tóból a világra te meg én






alföldtelen

nekem a dombok a zöld erdők az alföld
amikor hazatérve köszönnek messziről
a zalai dimbek-dombok nagy rögei
szarvasnyom és rókaluk a sárga agyagfal tövén
zsurlók és tátikák ringva integetnek
minden illat íz hazavár
csak hajlékom nincsen
csak egy puha ágy
de a szedres rám várakozik a kert végén
sültgesztenyét melenget kezem a dűlő alatt
álmodom édesmamáról ahogy megfeji a kecskét
ahogy a Bundás nevetve elém szalad
nekem a dombok a zöld erdők az alföld
ízes szavak s rossz bor köszönnek messziről

Illusztráció: Schmal Róza

2017. augusztus 19., szombat

Csík Mónika: Tündérnóta



Zoknim csíkos, kockás, pöttyös,
térdig ér a szára,
égbe nyúló gólyalábon
de pompásan állna.

Tarka kalap a fejemre,
szalmából van fonva,
lehetne bár pipacsokból
egybekötve-bontva.

Szoknyám csupa rózsaszínből,
csordogáló málna,
megnyalja a száját mind, ki
megfordul utána.

Kipp-kopp, kipp-kopp, páros meggyszem,
tünemény-topánka,
talpa alatt minden fűszál
hajladozva állna.

Hajam mézszín, napfénykéve,
benne tenger-kékség,
álomhajón ringna rajta
pillangó-legénység.

Hangom kristály, hegyi csermely,
illanékony sóhaj,
ébreszt, ringat, körbeölel
cirógató szóval.

Ágyam puha paplanfelhő,
áttetsző a fényben,
ha így nézem: vattacukor,
ha úgy: füst a szélben.

Göndörödök, bodorodok,
virágszárnyon szállok,
csilingelve röpnek velem
pöttöm tündérlányok.


Illusztráció: Móricz Ildikó


2017. augusztus 12., szombat

Körmöczi-Kriván Péter: LIBASOR

Fricska Dorka illusztrációja


Barna volt a nap és barna a fiú. Lehajolt a földre, megitta a harmatot, és őrizte a libákat szótlanul, nem tudta mennyit, mert a fejében nem repültek szám-s-betűfellegek. Majd az iskolában, ahol a tanító ráül a fejére és kikölti őket. Nem is várta az iskolát, kerülte a feneket. Ő mégis tudta, merre megy a napkelet, merről jön a napnyugat, hogyan szól a szél, hogyan nyerít az eső, mit kér a gyomorének, mit tapos a mezítláb.
A barna fiú szájában cigarettacsikk lógott, hetykén, piszkosan. A földön találta, láb nem taposta, és hogy örökké égjen, meg nem gyújtotta. Barna szemével nézte az utat, ami ment, ha mentek rajta. Tudta jól, üresen az út is csak áll. De akkor nem állt, mert csörömpölt rajta a sok bicikli libasorban, friss libafosban, mert a barna fiú ott talált zöldet a nyájnak, libanyájnak, pont az út mellett.
– Osztály fékezz! – kiáltotta a soreleje cserepes szájjal és az a két szó elment a sorvéghez is.
A biciklik megálltak, és velük együtt az út is. Az osztály nézte cserepes szájjal a barna fiú barna kezét, barna lábát, barna szemét, nézték a libákat. A soreleje, aminek bajsza volt, és szemüvege, fekete, kinyitotta a száját, azon dőltek a cserepek.
– Osztály jegyezd, a liba legel – kiáltotta és az osztály zsebbe nyúlt, noteszt húzott, hegyezte a ceruzát, jegyezte a libákat. Minden betűjét rátette a lapra.
– Osztály jegyezd, harminchárom – kiáltotta a soreleje és az osztály rátette a lapra.

2017. augusztus 8., kedd

Arany János – Gombos Péter: SEJTELEM – REJTELEM



Arany János
SEJTELEM
 
Életem hatvanhatodik évébe’
Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe.
 
  
Gombos Péter
REJTELEM

Emberlétem negyvenedik hetébe’
vett engem a jó anyám keblére,
kívánva, hogy szégyent ne valljon,
Istennek kedvére neveljen.
 
Illusztrációk: Bódi Kati

2017. augusztus 5., szombat

Mészöly Ágnes: Ágnes 2.17



Ágnes asszony hol a férjed
Csak kimosok míg felébred
Vízsurrogás ne zavarja
Nagyon kényes minden zajra
Nem bírja ha sír a gyermek
Honnan veszed dehogy vernek
Jó ember ő te is látod
Egyébként sincs több barátod
Az a sok stressz benn a gyárba
Balhés srác volt félig árva
Őt is ütötte az apja
Ki mit érdemel azt kapja
Jobban kéne őt szeretned
Dupla ágyat meg nem vetned
Mindig várja meleg étel
Nem nagy dolog tedd csak széjjel
Miért baj ha iszik néha
Ne röhögcsélj ne légy léha
Honnan szedtél új ruhára
Tartsd a szádat ez az ára
Ne nyafogj hogy fosol tőle
Menjél ki a levegőre
Minden reggel hozzál tejet
Ennél úgysem lesz jobb helyed
Ne hisztizz hogy hol az isten
Tiszta alsó hogyhogy nincsen
Jobb mint tökegyedül lenni
Más se fog jobban szeretni
Nehogy róla rosszat mondj
Mosd csak véres még a rongy.


Illusztrációk: Kőszeghy Csilla

2017. augusztus 1., kedd

Miklya Zsolt: Holdudvar-séta


Pap Kata illusztrációja



Ajtó elől felkél
egy kiszolgált kutya,
kinyílik az ajtó,
jön a gazda fia.

Ajkán még ott billeg
a kenyér morzsája,
de ő már a holdat
s holdudvart kóstálja.

Kezében a póráz,
nyakörvre akasztva,
okos eb a jámbor,
engedi a gazda.

Éjszakai sétán
párszor már valának,
jó őre a pásztor-
kutya a fiának.

Főleg, ha az asszony
teli tállal várja,
kutyatápért sétál
pásztorok szolgája.

Pedig csak egy fiút
s holdat pásztorolhat,
sebaj, a hold mellett
jól elcsillagolgat.

Míg végre elpihen
holdudvar és ház is,
ajtó elé fekszik
a pásztoreb máris.

Csak előbb a fiút
körbeszagolássza,
jobb ízű az álom
gyerektársaságba.


2017. július 28., péntek

Miklya Luzsányi Mónika: A vén Tamburás



A városban Tamburásnak nevezte mindenki a vénembert, de hogy miért, azt már senki sem tudta. Igazság szerint sokan azt sem tudták, mi is az a tambura. Tán’ valami hangszerféle, de hogy milyen, arra már senki sem volt kíváncsi. A város lakói amúgy szerették a zenét, főleg, ha kocsmában verték a dobokat, húzták a hegedűket, ha folyt a sör, és ha kipirult a lányok arca a tánctól. A vén Tamburás azonban sohasem járt a kocsmákba, a térre sem ült ki a hangszerével, mint a vándormuzsikusok. Volt, aki úgy tudta, hogy otthon, a négy fal között szokott muzsikálni. S valóban. A Tamburás omladozó vén házának szorosra zárt spalettái mögül némelykor mintha zeneszó hallatszott volna ki.
– Mit csinál ez? – csodálkoztak az ablak alatt elhaladók. – Magának játszik? Egyedül?
– Azt meg minek? – kérdezte egy ficsúr. – Minek a muzsika, ha nem táncolnak rá?
– Tán’ magában táncol a vén öreg – toldotta meg röhögve egy másik nagyokos.
– Akárhogy is, bolond a vén Tamburás – összegezték a dolgot, és továbbmentek sietve. A szorosra zárt spaletták mögül kiszűrődő hangokra ügyet sem vetett senki, s egy idő után meg sem hallották már, hiszen a hangfoszlányok nem álltak össze muzsikává a fejükben.
De Mia szerette a spaletták közül kiszűrődő hangokat. Bevackolta magát a Tamburás omladozó házának kapualjába, és hallgatta a hangfoszlányokat. Halk pengetés szűrődött csak át a vastag falakon, ritkán állt össze a dallam, de ha Mia lecsukta a szemét, arcok jelentek meg előtte ilyenkor. Nők, férfiak, gyerekek, idősek és fiatalok. Mind különbözőek voltak: szőkék, barnák, kék szeműek, feketék. De mindannyiójuknak valami végtelen bánat ült az arcán. Mia szerette volna megérteni, miért ilyen szomorúak, de a hangok elszálltak, s velük együtt eltűntek az arcok is. 

Baracsi Gabriella illusztrációja


Egy napon, amikor Mia ismét ott kuporgott a vén Tamburás kapuja alatt, várva, hátha felcsendül egy dallam, hirtelen kinyílt a zöldre festett szárazfa kapu, és a Tamburás lépett ki rajta.

2017. július 25., kedd

Vörös István: BOR VITÉZ 2.0





Holdba vész a köd uszálya
Látó csend ül völgyön, bércen.
Bor vitéz dől rossz lovára.
„Isten hozzád szenvedélyem.”

Látó csend ül völgyön, bércen.
Közöny tépázza a fákat.
„Isten hozzád szenvedélyem.”
Bor vitézé csak a látszat.

Közöny tépázza a fákat.
Jön az úton két szép farkas.
Bor vitézé csak a látszat.
Ám a látszat is hatalmas.

Jön az úton két szép farkas.
Honnan jönnek, hová mennek?
Ám a látszat is hatalmas.
Mondd, melyiket látod szebbnek?

Honnan jönnek, hová mennek?
Zúg az erdő, mint a magány.
Mondd, melyiket látod szebbnek?
Egyik kerek, másik sovány.

Zúg az erdő, mint a magány.
Suhan, lebben a két lélek.
Egyik kerek, másik sovány.
Csapongnak a denevérek.

Suhan, lebben a két lélek.
Mégis kihalt a vad tájék.
Csapongnak a denevérek.
Bor vitéz is csak egy árnyék.

Mégis kihalt a vad tájék.
Lidérc-ajkon zúg fel a dal.
Bor vitéz is csak egy árnyék.
De árnyéknak túl fiatal.

Lidérc-ajkon zúg fel a dal.
Bor vitéz már ezer éves,
De árnyéknak túl fiatal.
Kísértetnek tekintélyes.

Bor vitéz már ezer éves,
vagy nem is jött a világra.
Kísértetnek tekintélyes.
Holdba vész a köd uszálya.


Illusztrációk: Klesitz Piroska

2017. július 22., szombat

Tóth Ágnes: Rab Kutya

(Arany János: A rab gólya változata)



Vajda Melinda illusztrációja



Árva kutya áll magában
Egy öreg ház udvarában,
Elszaladna, messze menne,
Messze-messze,
Ki a rétre,
Csakhogy láncra vagyon verve.

Tűnődik és csahol néha,
Addig, amíg el nem unja,
A farkát is tekergeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun újrakezdi.

Magasra emeli orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
Jaj, mi haszna!
Bár akarna:
Kőfalon nem látni átal.

Ha a rétre kinézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Szabad ebek futnak ottan
Szabad földön,
De hiába,
Ő meg it van elhagyottan.

Rázza, tépi, mindig várja,
Hogy elszakad majd a lánca,
S szabadulva messze szökdell,
Hol a pálya
Nincs elzárva,
S a szabadság rétje zöldell.

Megkísérté egyszer-kétszer:
Elszakítani a láncát,
És bírná-e a négy lába;
Hej, dehogynem bírná már ma,
Csak ne volna
Megkötözve, 
Oly kegyetlen megláncolva!

Árva kutya, szegény csahos,
Sohse hullik le a láncod,
Soha többé, fagyos télig;
Mert ha egy nap elszakadna,
A rossz gazda
A nyakadba
Újabb láncot akasztana.

                  *

Na de én most megmentelek,
Mert a versben mindent lehet,
Elvágom a
Rozsdás láncot,
Visszaadom szabadságod,
Fuss!



2017. július 19., szerda

Smelka Sándor: A kétdimenziós macska





Kétdimenziós a macska:
erkélykorlát peremén él,
szinte nincsen szélessége,
kötéltáncos lesz a végén.
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

Jött egy kutya a családba:
kajlafülű, ugribugri,
a macskának nem ajánlott
odalent a padlón futni.
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

Kétdimenziós a macska,
egy ideje ott él fenn:
a kanapén, foteltámlán
eszik, alszik csendesen.
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

De a kutya egyre nagyobb,
eléri a kanapét,
a macskának foteltámlán
sem biztonságos a lét.
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

Kétdimenziós a macska,
egy ideje le se jön már
a korlátról, könyvespolcról,
szárogató kötélen jár.
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

És a kutya egyre nagyobb,
már az asztalt is eléri,
ahol épp egy ínycsiklandó
hurka gőzöl: Ó, ki kéri!
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

Kétdimenziós a macska:
asztal fölött madzag vezet,
a konyha is üres éppen,
miért fogna ő egeret?
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

A kutyát majd jól elverik:
„Hol a hurka, kis öreg?!”
„A macska volt… Jaj, ne bántsáááál!
Nézd meg azt a kötelet…”
Hű, miáú! Mi lesz ebből?!

Kétdimenziós a macska:
kibérli a korlát élét.
A kutyának nem hisz senki,
s ő csak nyalja szája szélét.
Hű, miáú! Mi lesz ebből...


Illusztrációk: Ábrai Barnabás

2017. július 17., hétfő

Arany 200 – Arany nyár


200 évvel ezelőtt született Arany János, akinek a neve és életműve értékmérővé vált irodalmunkban és nyelvünkben. Valódi Arany-fedezetté. Mindannyian hordozunk magunkban valamilyen Arany-képet, illetve Arany-szótárt, akkor is, ha ez öntudatlan, a mindennapjainkba beépülő dolog. De számunkra, akik gyerekeknek és fiataloknak (is) írunk, alkotunk, különösen fontos, hogy egy ilyen jeles évfordulón – bicentenáriumon – tudatosítsuk, mit jelent számunkra Arany, a kötelezőségen – iskolai tananyagon és ünnepi megemlékezéseken – túl. Elhatároztuk hát, hogy alkotó játékkal kapcsolódunk be az Arany-évforduló eseményeibe: Arany-újraolvasó és szókincsgyűjtő játékot szerveztünk, s nyomában olyan versek, lírai indíttatású történetek, mesék születtek, amelyek nemcsak „nyomokban” tartalmaznak Aranyt, hanem lényegi, mondhatni létmeghatározó módon. Így szeretnénk őt közelebb hozni és továbbvinni a mai gyerek, ifjú és felnőtt olvasók felé az elkövetkező két hónap során. Minden olvasónknak és alkotótársunknak valódi Arany-nyarat kívánunk ezzel.

Bódi Kati illusztrációja

Jöjjön rögtön egy játék:

Versmozaik
Az alábbi verset az Arany-szótárból, vagyis Arany János verseinek szavaiból és kifejezéseiből állítottuk össze (Tóth Ágnes, Smelka Sándor, Gombos Péter és Miklya Zsolt szógyűjtése nyomán).
1. Tagold a verset: Hol van a különálló szavak, kifejezések határa, amelyek különböző versekből vannak kivágva?
2. Törd a fejed: Ráismersz-e, mely versekben szerepelnek ezek?
3. Keresd meg a forrást: A szavakra, kifejezésekre ráklikkelve eljutsz azokhoz a versekhez, ahonnan ki lettek emelve.







Jó újraolvasást-olvasást!

     Móni és Zsolt