2016. szeptember 7., szerda

Kiss Lehel: A Széphalom-téren

Bódi Kati illusztrációja

Aki vasárnap délutánonként a Széphalom-tér felé veszi útját, s nem átall néhány röpke percet az egyik padon ülve, csöndben tölteni, gyakorta láthatja és hallhatja – ha odafordul éppen –, miként múlatja az időt a Süket és a Vak. Ott ültek a nyírfa alatt a minap is, és harsányan vitatkoztak arról, miféle madár szállt föléjük az ágra.
– Egy rózsaszín seregély – állapította meg a Süket.
– Az nem lehet! – mondta nyomatékosan és tagoltan a Vak, hogy a Süket leolvashassa a szájáról. – A rózsaszín seregélynek egészen másmilyen a hangja. Higgye el, uram, hogy nem egyéb az, mint fe-ke-te-ri-gó!
– Éppen, hogy nem fekete! Mondom, hogy rózsaszín!
– Akkor befújhatták festékkel, vagy beleesett valamibe szegénykém, de hogy feketerigó-hangja van, az biztos!
– A feketerigó valamivel nagyobb – érvelt a Süket. – Ez egy rózsaszín seregély.
És hallgathatnánk a vitát még nagyon sokáig, ha a padon ülve el nem zsibbadna a lábunk, s nem kívánkoznánk most már csakis a madárra figyelni, hogy gyönyörködjünk benne. S megtehetjük ezt a Széphalom-téren, a nyírfa közelében minden vasárnap délután, ha van szemünk és fülünk, mert nem feketerigó az, se nem rózsaszín seregély, hanem a Hétlábú Versmadár – csakhogy öt lábát általában maga alá húzza a huncut. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése