2016. április 25., hétfő

Pásztor Lili: Mi lenne, ha egy nap óriásivá nőne a kiscicám? – Miklya Zsolt: Cicaóriás



Mi lenne, ha egy napon,
egy szép, nyári délután,
kinéznék az ablakon,
s észrevenném, bizony ám,
hogy odakint van a cicám.
Mi van ebben érdekes? –
kérdezed most biztosan.
Semmi, semmi, csak tudod,
a negyediken lakunk,
s onnan fentről végzetes,
mire néz az ablakunk:
CICAFEJRE. Igen ám,
de nagyobbra, mint az ablak,
vagy mint az egész szobám.
És az a fej meg nem áll.
Bukfencezik. Gyakorol.
Szaltózik, és meghajol
minden mutatvány után.
Óriási artistává
növekedett a cicám.

Mi lesz ebből? Nem tudom.

Talán egy előadás.
     Mindenki a kiscicámat
     nézi, milyen óriás.
     Milyen hajlékony, ügyes,
     s amikor nyújtózkodik,
     szaltózik a házak felett,
     mindenki sóhajtozik.

Talán egy találkozás.
     Aki látja, mind kitódul,
     szűk az emelet, lakás,
     mindenki a házak között
     ugrál és bukfencezik,
     s közben szóba elegyednek,
     úgy, hogy észre sem veszik.

Talán egy kirándulás.
     Cicaháton elfér minden
     családtag, és indulás.
     Anya, apa cicafület
     szorít, úgy fogózkodik.
     Mögöttük a három gyerek
     szőrén üli a pacit.

Ugye jó volt? Mi lenne,
ha visszaváltozna cicám?
Asztalomon nyújtózkodna,
s fenn a polcon, bizony ám.
Milyen ügyes! Milyen ÓRIÁS!
– így lelkendeznék, lehet.
Bukfencezni tanítanám.
S hívnám anyát, hívnám apát,
hívnám a testvéremet,
hogy a kiscicám nézze meg.
 



Pásztor Lili, 5 éves

Játékvár Óvoda, Budapest


Miklya Zsolt, költő



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése