2012. július 19., csütörtök

Miklya Zsolt: Sziromversek a virágládikából

Fakaiko Hamuki, az ikebana Dél-Japán szerte ismert női mestere és Furánszki Miso Szarvasról elszármazott tót virágkertész hogy, hogy nem, Szellőfokon találkoztak egykor, és estek életre szóló szerelembe. Nászuk hírére Kuwagasi ősi kertjei mind virágba borultak, amit aztán nem is nagyon akartak abbahagyni. Kapcsolatuk egyetlen dokumentuma az a parányi virágládika, ami egyéb kincsek mellett megőrizte virágnyelven írt szerelmesverseiket. SMS akkortájt még nem lévén, sziromnyi kis papírlapocskákon küldözgették egymásnak. A sziromverseket még gyerekkorában fedezte fel Furafaki, a nagymama féltve őrzött virágládikájában, titkok után kutatva. Arra azért nem számított, hogy e nyelvemlékek nyomán fény derül arra is, apai ágon is van némi köze édesanyja kökényszemeihez és lágyabb nyelvéhez:


Eddig kökénykék
volt a kék, meg tintakék,
és persze égkék.

Most azúrkék lett
a kék, s hortenziakék,
más itt a lépték.

***

Bambuszerdő zöld
templomoszlopai közt
nyíló kehelykék

***

Vasvitriolos
földben terem virágot,
kéket a zöld só.

Öntözd csak olyan
vízzel, melyben sokáig
ócskavas hevert.

Hortenzia kékje,
mint anyám kökényszeme,
nyugtalanító.

***

Kék lepkeszárnyak
virágkelyhek labdáin
szárnyaló szirmok

***

Lepkevadászat
közben jutott eszembe:
sziromvadászat.

Sziromhálóval
fogtál meg engem, úrnőm.
Hála az Úrnak.

***

Szirompalástot
ölt tavaszonként és zöld
levélpalástot
felölti rád színekre
váltott napkoszorúját

***

Koszorúba font
búzavirággal futok,
anyám, utánad.

Fehér krizantém
úszik eléd, színúrnőm,
fogd és emeld fel.

***

Napfényhuzatban
kék hortenziafüggöny
sziromcsipkéin
át- meg áttörik az én
azúr mesevilágom



Don Martalóc története, folytatásos mese, kiegészítés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése