2012. április 9., hétfő

Tasnádi Emese: A Felhő Tetején Láblógató Húsvéti Nyuszi

Tudtátok-e hogy egy mesét elkezdeni a legnehezebb? Mert kezdhetjük úgy, hogy „egyszer volt, hol nem volt”, meg amúgy is, hogy „az úgy volt”. Aztán itt vannak még a „valamikor régen”, meg a „nem is olyan régen” kezdetű mesék is. De, ezt mesét nem lehet így elkezdeni. Ugyanis ez a mese se nem egyszer volt, se nem régen volt, hol nem volt. Ez a mese van. Itt, ni, a kezemben. Igen kicsi mese, pont belefér. Most vettem elő a zsebemből. Az az igazság, hogy nem is a mesét kerestem, hanem egy zsebkendőt. De ahogy kotorásztam, keresgéltem, zsebem mélyére nyúlkáltam, valami az ujjamba kapaszkodott. Kihúztam hát és ő szépen elterült a tenyeremen.
– Hát te ki vagy? – kérdeztem csodálkozva.
– Én egy Mese vagyok.
 Azt látom, de milyen mese?
 Milyen, milyen? Rövid mese!
 Na, jó de miről mesélsz?
 A Felhő Tetején Láblógató Húsvéti Nyusziról.
 Mi???
 Mondom, a Felhő Tetején Láblógató Húsvéti Nyusziról.
 Nem értem.
 Azt látom. Az arcodon. Már meg ne haragudj, de eléggé bárgyú. Mit nem lehet ezen érteni?
 Semmit.
 Dehogynem. Elmesélem, figyelj!
A Húsvéti Nyuszinak jól megy sora, 365-ből csak két nap van dolga.
Húsvét vasárnap nyúlcipőt húz, kicsit jajong, mert lábát húzza a csúz.
Mondhattam volna azt is, hogy csíz, de az egy madár, s fájós lábakkal sosem komál.
A cipő után kosarát vállára keríti, s nyög egy nagyot, mert a lumbágo keseríti.
A lumbágo doktorosan mondva egy hátfájás, de így unalmasan hangzik.
Kosarából szerteszéjjel szórja a tojást még az éjjel, s hétfőre kelve lesi, ki mit lel.
A csoki tojáson mindig csodálkozik, mert, biz, ha ő csokira lel, azt nem adja el!
(még Húsvétkor sem!)
Hétfő este aztán már nincs más dolga, a kosarát kimossa, nyúlcipőjét kamásliba húzza,
s egy ugrással felhőn terem, lábat lógatva tovább már csak pihen 363 napon át.

 Ennyi?
 Ennyi.
 Hát ez tényleg rövid mese. De… mese ez egyáltalán?
 Már miért ne lenne az?! Hisz van eleje és vége, meg főszereplője!
 Hát jó. Ha Te mondod…. – mondtam nem túl meggyőzően és visszadugtam a zsebembe a Mesét. Aztán egyszer csak eszembe jutott még valami, így hát újból kotorásztam, keresgéltem, nyúlkáltam, míg meg nem találtam az én rövid mesémet.
 Mit akarsz? – kérdezte a Mese mikor újból a tenyeremen volt.
 Egy valamit nem értek.
 És mi lenne az?
 Mi az a kamásli?
 Cipővédő ruházati kiegészítő, vagyis cipőhuzat. Hát még ezt sem tudod? És most joccakát! – mondta kicsit mérgesen, majd visszaugrott a zsebembe. Én pedig hümmögve tovább ballagtam és azon tanakodtam, hogy hogyan is kell befejezni egy mesét, ami nem úgy kezdődött, hogy „egyszer volt, hol nem volt”.

3 megjegyzés:

  1. Na, megvan a mai mese a srácoknak: aktuális, kedves, és elég rövidke ahhoz, hogy fél tízkor elkezdjem...
    ági

    VálaszTörlés
  2. "Ez nagyon jó volt!" - mondá az egyik...
    "Úgy is be lehet fejezni, hogy "punktum"!" - így a másik, aztán mindenki fekszik, ásít..

    VálaszTörlés
  3. "punktum" - jó éjszakát! :)

    Emese

    VálaszTörlés