2017. június 22., csütörtök

Acsai Roland: Az elvarázsolt énekesnő



AVAGY HOGYAN MENTETETTE MEG A MINDIG JÓSZÍVŰ JUSTIN BIEBER A MINDIG DEPRESSZIÓS SIÁT


Mese alsósoknak, a Sia-rajongó Zsófinak ajánlva


Justin Bieber egy szép, nyári délelőtt éppen a stúdióba igyekezett, hogy felvegyék legújabb dalát, az I’m Sorryt, ami a Sorry című sikerszám tovább fejlesztett változata volt. Ha már az első úgyis olyan nagy siker lett, gondolta Bieber, minek annyit biebelődni. Justin, mint mindig, most is napszemüveget és baseball-sapkát vett fel, hogy a rajongói meg ne ismerjék. Mivel tegnap így is felismerték, egy álbajusszal egészítette ki, és a farmer-póló kombinációra narancssárga utcaseprő mellényt vett fel, és hogy teljes legyen a kép még egy lapátot és egy seprűt is fogott.
Ment mendegélt, amikor meglátott egy feketerigót. A járdaszélén kuporgott depressziósan, és egy dalt énekelt. Justin egyből felismerte. Sia, az énekesnő dala volt, a „Move your body”. Lehajolt hozzá, és köszönt neki:
– Szia!
– Felismertél! – rikkantotta a rigó, ami Justint igencsak meglepte, pedig a showbizniszben hozzá szokott már pár dologhoz.
– Bocsánat, én csak azt mondtam, szia – motyogta.
– Így hívnak, felismertél!
–Te lennél Sia, az énekesnő?
– Igen – szipogta a rigó bánatosan.
– Tudhattam volna arról a szőke parókáról, ami most is a fejeden van. Igaz, kisebb változatban. Mi történt veled?
– LP lefizetett egy gonosz varázslónőt, hogy változtasson feketerigóvá. Irigykedett a sikereimre. (Zsófi pillái itt kezdenek először lecsukódni.)
– Ez nagyon csúnya dolog volt tőle – gondolta Justin Bieber, de nem vallotta be, hogy egyszer ő is békává változtatta az egyik művésztársát hasonló okokból. – Most már mindig így maradsz?
– A varázslat csak akkor törik meg, ha Justin Bieber rám talál, hazavisz, és hajlandó fellépni velem egy koncerten.
– Akkor szerencséd van, mert én vagyok Justin Bieber.
– Te vagy?! – ujjongott Sia. – Én meg azt hittem, egy utcaseprő talált rám. 

Illusztráció: Koppány Csenge


Bevált az álruha – gondolta Bieber nem kis megelégedéssel. Justin nem hiába énekelt el annyi szerelmes számot, szíve megesett az elvarázsolt Sián, egy mozdulattal felseperte a lapátjára, és hazavitte. Otthon lisztkukacokkal etette, amiket Sia éhesen bekapkodott.
– Egy jó dolog van abban, hogy feketerigóvá változtattak – mondta Sia, miután alaposan belakott.
– Hogy szép hangod lett? – gonoszkodott Justin, aki nem állta meg, hogy ne üsse le a magas labdát. (Ébren vagy még, Zsófi? Ühüm.)
– Dehogy!
-  Hát mi?
– Hogy tudok repülni – fütyülte Sia, és hogy bemutassa, kétszer körberepülte Justin szobáját. Harmadszor csak azért nem tudta, mert nekiütközött a csillárnak, és leesett a padlóra, és elénekelte a Chandelier-t.Justin felkapta és a keblére szorította:
– Inkább gyorsan fellépek veled egy koncerten, csak a Grammy-díjam le ne verd. (Zsófi itt már biztosan alszik, a többit már csak magamnak olvasom.)
Este nyolckor már a színpadon álltak. Gyorsan híre ment annak, hogy Justin egy feketerigóval lép fel, és a Madártani Intézet már lépéseket fontolgatott ellene, hiszen ez már felért egy állatkínzással. De Justin néhány ingyen jeggyel gyorsan lecsillapította őket. A koncerten elénekelték Sia másik híres számát, a The Greatest címűt.
A varázslat tényleg megtört. A feketerigóból a szám végén újra Sia lett. Megköszönte Justinnak a segítséget, aztán csapkodni kezdett a karjával, és kirepült a nagyváros fölé, hogy megkeresse LP-t, és pulikutyává változtassa.

2017. június 19., hétfő

Németh (B.) Eszter: A kis szürkekocsis vándorcirkusz újabb kalandjaiból - Learn to fly

(c)Ritter Ottó 
Bongyifürt és Szösziöcsi szerencsére kimaradtak a kaland elejéből, mert az egyáltalán nem érdemelt hétvégét töltötték Nemmondomhol. Kóconborzas örült neki, bár így utólag már ő is nevetett az egészen, de akkor, ott az erdősáv szélén, a vaksötétben... Hát izé, ott is nevetett.
Tulajdonképpen vicces volt, már eleve az indulás. Kóconborzasnak ugyanis több és jobb dolga is lett volna a fesztiválozás helyett, csak éppen egy őrült pillanatában eldöntötte, hogy neki ez most kell. És még végig is dolgozza, mert olyat, hogy Kóconborzas csak úgy ül és nem csinál semmit?! - Tulajdonképpen fel kellene lépnem ezzel a cirkuszban, ha tudnám, hogy kell csinálni! – sóhajtotta, de a barátnője, MindennekEllenére csak a fejét csóválta.

2017. június 12., hétfő

Diószegi Éva: Hogyan tanultam meg repülni



Bódi Kati illusztrációja

Minden egy spanglival kezdődött. A 17. születésnapomra kaptam egy haveromtól. Úgy tettem, mint aki nagyon örül, bár inkább meglepődtem, nem igazán értettem, hiszen sosem szoktam szívni, és soha nem is foglalkoztatott a dolog. Nem nagyon tudtam, mit kezdjek vele, így jobb ötlet híján beraktam egy borítékba, és eltettem az íróasztalom fiókjába. 

Pár nappal később esett le a dolog. Én most frankón füvet tartok a szobámban. Ahogy ez tudatosodott, hirtelen elkezdtem rajta parázni. Mi van, ha a szüleim egy gerillaakció keretében megtalálják? Mit mondok nekik? Vagy lehet nem is kell titokban turkálniuk a cuccaim közt, mert úgyis van szaga, és egyből kiszúrják?  Vagy a fűnek így magában nincs is szaga? Megszagoltam. Jó, most nem érzek semmit, bár nekem nem jó a szaglásom. Basszus, el kell rejtenem. Fogtam egy cipős dobozt, amiben pár teljesen felesleges dolog már landolt az évek során, abba rejtettemel, a legaljára, a dobozt pedig felcsűrtem a szekrény tetejére. Be a falig, az a tuti. Ott csak nem keresi senki se. Leültem az ágyra, s onnan néztem a dobozt.

2017. június 8., csütörtök

Mészáros Bori: Szárnyak

Mészáros Bori illusztrációja

Izabella nagynéném nem sokat szólt hozzám a pályaudvarig vezető úton, csak egyszer azt, hogy:

– Szedd a lábad, elkésünk!

Szaporán lépkedett, nekem szinte futnom kellett mellette. A vonaton egy fülkében ültünk le egymással szemben, az ablak mellé. Feltette vastag keretes olvasószemüvegét az orra hegyére, elővett valami régi, megsárgult romantikus regényt, és felütötte ott, ahol a selyem könyvjelző kilógott belőle. Könyvtárosként dolgozott Nyíregyházán, ez a könyv is onnan származhatott.

Nem tudtam megállapítani, hogy öreg-e vagy fiatal. Anyunál csak öt évvel volt idősebb, nem is volt különösebben ráncos, de ha valaki azt mondta volna nekem, hogy százéves, simán elhittem volna. Púderrózsaszín gyöngysor lógott a nyakában, kötött kardigánt, szürke rakott szoknyát és borzalmas cipőt viselt. Őszes haját szigorú kontyba tűzte. Az egyetlen dolog, amit szépnek találtam rajta, a nagy, sötétbarna szeme volt. Hosszú szempillák vették körbe, és határozott, szögletes szemöldök őrködött fölötte. Olyan volt ezekbe a szemekbe belenézni, mintha egy alagútba nézne az ember, ami elvezet az ismeretlen végtelenig.

2017. június 6., kedd

Halász Bálint: Hess Apu!


Pap Kata illusztrációja
Nyár este volt. A házban az összes ablakot ki kellett nyitni. Jónás a playmobilokkal játszott a szobájában. A sárkány éppen megtámadta a tűzoltókocsit, amikor Apa megjelent az ajtóban.

- Ideje fürdeni!

Jónás durcásan felnézett.

- Hess, Apu!

Apa csóválta a fejét. De mielőtt bármit mondhatott volna, elemelkedett a földtől. Azért nem verte be a fejét a plafonba, mert erősen kapaszkodott az ajtófélfában. Nohát, gondolta. Jónás már nem volt olyan mérges.

- Apu repül! Hess Apu, Hess, Apu! – ismételgette miközben körbe körbe rohangált a szobában.

Apa már nem kapaszkodott, hanem repült. Próbálta elkapni a kis gézengúzt. Végül sikerült. Jónás felmászott Apa hátára. Kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a nyakát:

- Nagyiékhoz megyünk, sütit enni, jó?

2017. június 1., csütörtök

Smelka Sándor: Peníró

Illusztráció: Fricska Dorka


Ki hallott már repülő sárkányokról? Én biztos nem. Az is igaz, hogy másmilyen sárkányokról sem hallottam, mert a Völgyváros feletti hegyekben én voltam az egyetlen sárkány. Mióta kikeltem a tojásból, egyedül voltam. És én nem repültem. Olyannyira nem, hogy Völgyvárosban minden ember úgy csúfolt, hogy Kánitulisz, ami az ő nyelvükön annyit tesz, hogy „lábon járó”. A két szárnyamat csak akkor használtam, mikor a nagy rohanás közben egyensúlyozni kellett vagy akkor, mikor meglátogattam a hegyen legeltető pásztorokat, hogy náluk szerezzem be a vacsorámat. Ilyenkor megálltam a rét szélén a lemenő nap fényében, kitártam a szárnyaimat és okádtam egy kis tüzet. Ez mindig hatásos belépő szokott lenni: a birkák megdermedtek ilyenkor, az emberek összevissza kezdtek kiabálni és futkározni. Néha egy-egy vasvilla is repült, de mind lepattogott a pikkelyeimről. A látogatás végén néhány birkával a karmaim közt eltűntem az erdő fái mögött.
Egyik este a pásztorok közt ült egy vénséges vén öregember is, aki menekülés közben még hátranézett és dühtől szikrázó szemekkel ezt mondta:
– Bárcsak te is elrepülnél innen, Kánitulisz, mint a többi sárkány!
Már épp vettem a levegőt, hogy tüzet fújjak, de úgy meglepődtem attól, amit mondott, hogy lenyeltem a lángot, és csak füst jött ki az orromból. Mire észbe kaptam, az öregember kihasználta, hogy a füsttől az orromig se láttam, és eliszkolt.

2017. május 29., hétfő

Miklya Zsolt: Manótündér



Taskoma annyit alszik,
amennyi csepp a tenger,
amennyi fütty az orkán,
amennyi sejt az ember.

Taskoma nődögél csak,
ahogy cseppből a hullám,
ahogy hangból a dörgés,
ahogy szikrából tűzláng.

Taskoma manótündér,
akinek álma óriás,
akinek minden útja
levegőégen úszás. 

Illusztráció: Vajda Melinda