2017. február 23., csütörtök

Interjú Várfalvy Emőkével

Ő írta Smelka Sanyi kedvenc bejegyzését, és jó barátságban van a hónapot szövögető pókokkal: Rímkóci Bori ma Várfalvy Emőkét faggatja.


Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Várfalvy Emőke: Kicsit több, mint egy éve annak, hogy halkan és igen nagy tisztelettel bekopogtattam az Író Cimborákhoz, felvennének-e inasnak. Vártam kicsit, nem jött ki senki.
Aztán kopogtam újra és egy nőszemély kiintett egy tágas böngésző ablakon keresztül:

– Türelem, türelem.
Hát leültem egy kőre és vártam. Eljött a karácsony és az újév. Újra bekopogtam.
– Mi tetszik? – mosolygott rám a nőszemély, akinek a fején mókás kalap volt.
– Bemennék – válaszoltam lelkesen.
– Aztán írni tud-e?
– Hát…
– Háttal nem kezdünk mondatot! Na, de adja csak ide azokat a szövegeket, majd mi meglátjuk idebent.
Hát visszaültem a kőre és vártam. Bent volt némi zúgolódás, női hangok keveredtek, megfontolt szakállvakarás neszeivel (ezek bizonyára Zsolttól származtak), aztán egyszer csak nyílt az ajtó és kijött rajta a korábbi nőszemély. Még mindig a mókás kalap volt a fején meg egy hosszú, színes kabát. Rám mosolygott:
– Na, gyere padavan, van idebent jó erős tea, amellett megbeszélünk mindent.

Komolyra fordítva a szót: néhány éve fejembe vettem, hogy nagyon szeretnék valódi író lenni. Nem csak olyan zug, meg fiók, meg miegyéb, hanem igazi, akinek könyve van. Mesekönyve, meg mondókás.
Sokáig nem tudtam, hogy kezdjek hozzá, míg egy napon Boldizsár Ildikó azt javasolta, keressek magamnak közösséget. A Google valóban a barátom. 2015 őszén rátaláltam az Író Cimborákra, akik elolvasva eddig született írásaimat úgy döntöttek, tesznek velem egy próbát.  Mészöly Ági vett a szárnya, vagyis inkább a palástja alá, az ő padavanja vagyok 2016. február eleje óta.  

R.B.: Mit jelent számodra, hogy az ÍC tagja vagy?
V.E.: Sokáig voltam egyke, így a közösség nagyon fontos számomra. Olyan emberek társasága, akikkel egy dolog érdekel, egy üzemanyag hajt minket. A nyári alkotótábor olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Mintha a családfám egy eddig rejtőzködő ágát fedeztem volna fel. Hazaértem közéjük és rengeteget tanulok tőlük. Nekik köszönhetem azt is, hogy rájöttem, a furaság nem hátrány, hisz mindannyian így vagy úgy, de furák vagyunk. És ez jó!

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen témát látnál szívesen?
V.E: Szerettem a „Mi lenne, ha...?” feladatot. A mai világban, ahol a gyerekeknek már lassan nem is kell a fantázia, mert a sok kütyünek köszönhetően mindent készen kapnak, szerintem jót tesz egy ilyen fantáziatorna. Ábrándozóverseny. Álmodozótréning. Jó volt egy gyerkőccel együtt dolgozni, az ő álmát versbe szőni. Jó gyakorlatnak tartom, ha aktívan bevonjuk a célcsoportunkat az alkotás folyamatába. Így a vers, a mese nem csak egy szöveg, hanem egy közös élmény eredménye.

2017. február 20., hétfő

Interjú Fricska Dorkával

Elképesztően szép madarakat rajzol, szemtelenül fiatal, még szemtelenebbül tehetséges, öröm számunkra minden megmozdulása. Bori kérdéseire Fricska Dorka válaszol.



Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Fricska Dorka: Az Író Cimborákhoz körülbelül másfél évvel ezelőtt keveredtem Hétvári Andrea, régi és nagyon kedves ismerősöm segítségével. Andi nénivel sok vers-illusztráció párost alkottunk. Hol a rajz, hol a vers készült el előbb. Ezek után valahogy, nem is tudom, hogy, ide kerültem, aminek nagyon örülök!

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?
F.D.: Kezdem megtapasztalni, hogy a közös munkával mennyi új embert ismerhetek meg, ami csodás dolog. A legjobb benne, hogy együtt alkothatunk valami újat, különlegeset. Mindig érdekelnek a kihívások, tapasztalatszerzés.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced?
F.D.: Számomra a legjobb téma, amióta itt vagyok a Laci te (műhelytábor) volt. Több illusztrációt is készíthettem a versekre, írásokra, aminek nagyon örültem. Jó volt olvasni, hogy mennyiféle változat készülhet ugyanarra a témára.


2017. február 19., vasárnap

Békés Márta: Borimese

Betűk erdejében, versláb-fatörzsek és rímlombok között kalandozik tovább Bori, az egyik kezét Békés Márta fogja, a másik kezét Schmal Róza.

Schmal Róza illusztrációja


Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.
Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

2017. február 16., csütörtök

Interjú Böszörményi Gyulával

Bori szeret hosszú, kalandos könyvekben elmerülni. Igaz, hogy olvasni még nem tud, de lenyűgözi az a rengeteg betű. Bár a B-betűt már felismeri, és a hosszú könyvekben sok B-betűt találni. Egyes könyveknek még az elején is van. Például Böszörményi Gyula könyvein biztosan. Így Bori most neki tette fel a szokásos kérdéseit.



Rímkóci Bori: Mikor, hogyan kerültél kapcsolatba az Író Cimborákkal?
Böszörményi Gyula: Őszintén szólva már nem emlékszem. Valamikor a kezdetek kezdetén hívott meg valaki és én elfogadtam.

R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az ÍC tagja vagy?
B.Gy.: Érdekes figyelni, ahogy a műhelymunka alakul. Az írás magányos tevékenység, az ÍC-nél viszont az alkotók rendre egy közös cél felé törekszenek, összedolgoznak és ez jó.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
B.Gy.: A kedvencem az volt, amikor külföldi grafikusok munkáihoz kellett mesét, verset írni. Új projekt? Talán egyes tematikák feldolgozása, pl. szerelem, barátság, harag, várakozás, remény – mit írnának ma ezekről az alkotók mesében, versben?

2017. február 14., kedd

Hétvári Andrea: Világlátó Bori vacsorája

Az Író Cimborák játszóterén az is jó, hogy itt bátran ki lehet próbálni valami újat. A költőnek prózát, az írónak rajzolást, az illusztrátornak betűvetést, fordítónak verselést. Vagy csak egy új, szokatlan hangot. Mai bejegyzésünkben Hétvári Andrea játszik tovább az ötéves Borival, a  féktelen lakomát Vajda Melinda rajza kíséri.



Bori kedvence a leves,
borsót benne ezret keres.

Bori kedvence a szendvics,
földre dobni hősies dics.

Bori kedvence a pizza,
dehogy adja ő azt vissza.

Bori kedvence a krumpli,
jó messzire lehet rúgni.

Bori kedvence a püré,
keni szája, füle köré.

Bori kedvence a virsli,
takarítónőt kell hívni.

Bori keze csupa maszat,
hiszen főzelékben matat.

Bori hasa kong üresen,
hiába volt konyhalesen,

s apa kommentárja ennyi:
- Megtanult a gyerek enni!





2017. február 10., péntek

Smelka Sándor: Isten éltessen, Rímkóci Bori!

A nyári tábor óta aktív tagunk Smelka Sándor, aki sok vidám perccel örvendeztetett meg bennünket. Különleges alkotótárs szegődött mellé: a meséjét Fricska Dorka illusztrálta, aki a Mi lenne, ha gyerekrajz-pályázatunkon szerepelt, majd csatlakozott hozzánk illusztrátorként. Remélem, tíz év múlva sikeres grafikusként fontos állomásként fog visszatekinteni a cimboráira.

Fricska Dorka illusztrációi

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike. Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába állhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

2017. február 6., hétfő

Interjú Bódi Katival

Az első illusztrátor volt a sok betűvető között, aki részt vett a szervezésben, hónapszerkesztésben. A közös munka során kiderült, hogy ugyanazt műveli ő is, mint mi: történeteket mesélünk, csak éppen ő nem betűket rajzol a ceruzájával. Hanem például pókokat.




Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Bódi Kati: Majdnem a legelején, talán a második találkozóra hívott meg Dávid Ádám. Kakukktojásként, hiszen én nem írok, csak rajzolok.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?
B.K.: Élvezetes játékot. Izgalmas a különböző témákhoz, a sokféle stílusú szerző világához alakítani a sajátomat. Néha könnyen, máskor nehezebben születik meg egy-egy rajz. Amolyan „beugró” illusztrátor vagyok, ha senki más nem elérhető, én akkor is el szoktam vállalni. Próbálgatom magamat is, tudok-e bármihez rajzolni. Ritkábban fordul elő, de nagyszerű az is, amikor kész képemhez születik szöveg, hozzáértők tollából.
Örülök, amikor jobban megismerhetek valakit, hát még amikor a Cimborák blogján túlmutató együttműködések alakulnak. Nagy megtiszteltetés, hogy kiváló írókkal-költőkkel dolgozhatok együtt.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced?
B.K.: Nehéz egyet választani. Talán az Aranyecset témát említeném, ebben szerkesztőként is részt vehettem: igyekeztem koordinálni az illusztrátorokat, és közben roppant mód sajnáltam, hogy magamnak csak egy szöveget tarthatok meg. Jó volt látni, hogy kiállítás is lett az anyagból, és annak is nagyon örültem, hogy közben az illusztrátortársaimat is jobban megismerhettem.
2016 nyarán sokat jelentett a közös táborozás, egy munkától kimerítő időszak után igazi felüdülés, épülés volt. Tetszene, ha máskor is lenne hasonló, még több Cimbora részvételével, és annak is örülnék, ha illusztrátorok is bekapcsolódnának.